Csikófarm Lónevelde
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Navigáció
 
Istállók
 
Lovaglás alapjai

 Jármódok:

Lépés:

A lépés során négy patadobbanást hallunk, amelyek aból adódnak, hogy az azonos oldali lábak egymás után érnek talajt, időben jól elkülönülve. Ha a lépést a bal hátulsó láb kezdi, akkor a sorrend a következő: bal hátulsó, bal első, jobb hátulsó, jobb első. A középlépés estén a hátulsó lábak jóval az elülső lábak patanyoma elé lépnek. Az összeszedett lépésben a lépések rövidek, de magasabbak, és a hátulsó lábak az elülső lábak patanyomai mögé lépnek. A nyújtott lépésben a hátulsó lábak jóval átlépik az elülső patanyomokat.

 

Ügetés:

A z ügetés során két patadobbanást hallunk, mivel az átlós lábak egyszerre érnek talajt. Ezt követia  rövid lebegési fázis, majd a másik átlós lábpár talajfogása. Mondjuk az első patadobbanáskor a bal elülső és a jobb hátulsó láb ér a talajra. A második patadobbanás a jobb elülső és a bal hátulsó pata földetéréséből adódik. Az ügetéskor a láb előrevitele során a lábtő sosem kerül a tarkótól a talajra bocsátott függőleges vonal elé. Az ügetésnek egész nagy fokban rövidített változatai a piaffe és a passage.


http://www.anniemation.com/graphics/3t3.gif

Vágta:

A vágtában három patafobbanást hallunk, és a vágta történhet jobb vagy bal kézen (az aktuális belső mellső láb vezeti a mozgást) attól függően, hogy melyik kézen lovagoljuk a kört. Ha  aló a külső mellső lábára próbál vágtázni - mondjuk a jobb lábra egy bal körön - , akkor "hamisan vágtázik". Jobb kézen a lábsorrend, ami a háromüteműséget eredményezi, a következő: bal hátulsó, jobb hátulsó és bal elülső egyidejűleg, majd a jobb elülső, amit egy rövid lebegés követ.

 

              





 

Helyes ülés

A lovasnak megfelelő az ülése,amikor egyenes a háta,a vállak lazák,hátrahozottak és le vannak engedve.A könyök a testhez simul,a felkar laza,függőleges,a testhez közel van.Az alkar a szár meghosszabbitása.A kezek egymástól kis távolságra  a sörényél fölött tenyérnyivel helyezkednek el,a hüvelykujj legfelül van ,az ujjpercek előre néznek.A csukló legyen laza és flexibilis,hogy érezzük a ló szájmozgását.Egy könnyű kezű lovas kevesebb problémát okoz a lónak,mint egy ˝szájba kapaszkodós ˝.A szárakat tartsuk enyhén feszesen .a lazaság a legfontosabb velejárója a helyes ülésnek,és ez vonatkozik a lábakra is: a combok és a térdek lazán simuljanak a nyereghez.A térd ne mozogjon ide-oda ,igy alábszár poziciója helyes marad.A csizma adja a legfontosabb előrehajtó segitséget.Lazán lógnak közvetlenül a heveder mögött.A lábfej elülső része a kengyelben van,a sarok lefelé mutat.A lábujjak előre néznek.

A kengyelszíjak hosszúsága fontos szerepet játszik a helyes ülés kialakításában.Felszállásához a kengyelszíjak a kinyújtott kar hosszúságának feleljenek meg.A helyes hosszúságot   a lovagláshoz  anyeregből állítsuk be.A kengyelvas a boka magasságában legyen,amikor a lábak szabadon lógnak lefelé.A helyes ülésnél egy képzeletbeli függőleges vonal köti össze  a fejtetőt,a medencét és a bokát.Néhány lovasiskolában tükrök vannak a pálya melett,hogy a lovasok megigazithassák ülésüket

 
Látogatottság
Indulás: 2009-07-18
 
Névnapok

 
Chat
 
Jó ha tudod :)

Itt van most

a szerkesztő?

Igen /  Nem 

 

 

 
Hónap képe

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.